Hogyan teremtjük meg magunknak a betegséget?

2022.10.09

Hogyan teremtjük meg magunknak a betegségeket és hogyan tudunk ezzel együtt meg is gyógyulni akár gyógyszerek nélkül?

Ami bent van Benned az jelenik meg a külvilágodban is.

Tehát, ha például van egy helyzet, munkahely, párkapcsolat, konfliktus, amitől menekülnél, ami minden percben elvesz belőled, amiben nem leled örömödet csak stresszes vagy tőle, akkor egészen egyszerűen a lelked kimenekül ebből, aminek a fizikai tünete a betegség.

Ahogy megbetegszel máris nem kell az adott helyzetben jelen lenned, megoldani az azzal kapcsolatos problémákat.

Eltelik egy kis idő és azt veszed észre, hogy gyorsan gyógyulsz, hiszen most éppen nincsen rád hatással a problémás helyzet.

Meggyógyultál. Visszatérsz pontosan abba a helyzetbe és kezded elölről a kört addig, amíg nem változtatsz.

Elsőre nem biztos, hogy van b opció, de törekedned kell rá, hogy legyen. Azért, hogy minél előbb szabadulhass a helyzetből.

Fontos, hogy belássuk hol nem kell lennünk vagy hogyan kell másképpen jelen lennünk a helyzetben, akár egy éles határ húzással.

Az igazság az, hogy az ember pillanatok alatt képes magát megbetegíteni és ilyen gyorsan képes magát meg is gyógyítani.

Mindez döntés, elhatározás, tudatosság, bátorság és önszeretet kérdése.

Ha Te sem tüneteket szeretnél kezelni, hanem megoldásokat találni a problémákra, akkor keress bizalommal spirituális konzultációm, ThetaHealing energiagyógyászati szolgáltatásommal kapcsolatban és szülessen újjá megfáradt éned a segítségemmel! ☯️🤍