Álarcok és önbecsapás

Olyan világban élünk,ahol akarva és akaratlanul álarcokat húzunk magunkra,hiszen mások nem láthatnak. Nem láthatják meg azt,aki valójában vagy,mert elítélnének,elfordulnának,elhagynának gondoljuk.

Aki sebezhető az gyenge mondják sokan és mivel elhisszük ezt miért is akarnánk gyengék lenni? Pont én?

Aki megnyitja magát őszintén az sebezhető lesz. Ezért nem merjük igazán felvállalni érzéseinket másokkal szemben,mert ezzel együtt a kezükbe adjuk a lehetőséget,hogy ezzel visszaéljenek és sebeket ejtsenek rajtunk. Álarcok mögé bújva letagadjuk vágyainkat és mindazt,ami bennünk van. Szerepet vállalunk önként egy előadásban,színjátékban,ami maga az élet. Hatalmas önbecsapásba kerülünk szimplán azért,mert félünk. Mert valakinek megakarunk felelni. Mert fontos a látszat. Mert fontos,hogy mit gondolnak rólunk és mit mondanak. Mert valójában nincs önbizalmunk... Történeteket és szép lassan az életünket kiszínezve egy ránk olvadt szerepbe bújva szépen lassan elsorvadunk az álarcunk mögött. Mindezt senki nem láthatja. Nem láthatnak összetörve és gyengén, nem láthatják,hogy segítségre van szükségünk és szimplán azt a valói önmagunkat nem láthatják meg,aki vagyunk. A valódi és az igazi. Sokszor kerülünk közel valakihez,aki előtt már nem megy a színjáték és nem is akarjuk többé játszani,ekkor felfedjük a valódi énünket,megnyílunk,kitárulkozunk,lelkünk minden apró szakadt részét felvállaljuk. Odaadjuk és átadjuk magunkat bízva a másikban,hogy vigyázni fog ránk. Megbízunk benne. Ha pedig ezt eljátssza és sérülünk,akkor nem mutathatjuk meg a sérült énünket,ezért szintén további álarcok mögé bújunk lassacskán elfeledve azt,aki valójában vagyunk. Így csapjuk be önmagunkat és másokat és így játszunk szerepet egy véget nem érő színdarabban. A kérdés az,hogy meddig? Mikor gyűjtünk elég erőt ahhoz,hogy ledobjuk az álarcainkat és felvállalva lesz,ami lesz alapon kezünkbe vegyük a saját életünk irányítását? Az intuíció mindig bennünk van és súg néha már kiabál is és még azt se halljuk meg. Mondhatod,hogy te nem viselsz álarcot és rád ez nem igaz. A tagadás is egy önbecsapás,sőt.. az egyik legnagyobb. Amikor letagadod tulajdonképpen azt,aki vagy,amit gondolsz,amit érzel és próbálod az elme játékával és egóval karöltve elhitetni,hogy te nem. Te nem vagy hibás, te nem úgy gondolod,te nem akarod, te nem szereted, neked ez most nem szól. De gondolkozz el a következőkön:

- Miért hazudsz a munkádról,hogy szereted és jól érzed magad? Azért,mert ha ezt mondod még te is elhiszed?

- Miért mondod azt a családodról,hogy ők a hibásak? Lehet,hogy te is hibáztál?

- Miért hazudsz a pénzről,amit megkeresel,miért mondasz többet,mint amennyi? Nem akarod,hogy lenézzenek?

- Miért mondod valakinek,hogy szereted,amikor nem így van? Azért,mert félsz egyedül lenni?

- Miért tagadod le az érzéseidet valaki előtt,aki őszinte és odaadó veled? Azért,mert félsz,hogy sebezhetővé válsz?

- Miért beszélsz úgy a barátodról,mintha az ellenséged lenne miközben szemtől szemben mosolyogsz rá? Kevésnek érzed magad mellette?

- Miért választasz olyan munkát,ahol irányítanak téged? Nincs önbizalmad arra,hogy egyedül is jól csinálod?

- Miért mutatod azt a külvilágnak,hogy jól vagy,miközben egyáltalán nem? Érdekel,hogy mit gondolnak rólad mások?

- Miért osztasz meg képeket magadról és másokkal,ahol úgy tűnik te boldog vagy? Azért,mert magányos vagy és kicsit sem boldog? Önbizalmad lesz attól,hogy több százan odafigyelnek rád és kedvelik a képedet?

- Miért osztod meg a családi állapotodat és képek tömegét? Azért,hogy megfelelj a társadalmi elvárásoknak? Boldog kapcsolatban kell lenned,házasnak kell lenned,családod kell,hogy legyen,mert mit fognak gondolni mások ha nem látják ezt? Talán azt,hogy magányos vagy? Nem lehetsz boldog egyedül?

- Miért veszed a legdrágább termékeket,amikor kevés a pénzed? Mások nem láthatják meg,hogy most nem állsz úgy? Kinek akarsz megfelelni?

- Miért hazudsz másoknak a családodról,párodról,barátaidról? Azért,mert nem mered felvállalni,hogy nem tökéletesek,de te így is szereted őket?

- Miért hasonlítod magadat másokhoz? Azért mert úgy gondolod te kevés vagy hozzájuk képest? Több akarsz lenni? Van ilyen egyáltalán?

- Miért roncsolod magadat olyan élvezeti szerekkel,amiktől rosszul vagy? Talán nem fogadna el a társaságod?

- Miért mutatod,hogy jól vagy,amikor egyáltalán nem vagy jól? Te nem teheted meg azt,hogy ne legyél jól?

- Miért mondod azt,hogy neked a legjobb egyedül miközben minden nap arra vágysz bárcsak ne lennél egyedül? Kit akarsz becsapni?

- Miért hárítod másra a felelősséget,amikor tisztában vagy vele,hogy te is rontottál? Összetörik az egód,ha őszinte vagy?

- Miért mondod azt valamire/valakire,hogy elengeded,ha valójában megőrülsz egy percért is vele? Betudod csapni magadat még ennél is jobban?

- Miért hiszed azt,hogy te jobban tudsz dolgokat másoknál? Nem bírná el az egód,ha nem neked lenne igazad?

- Miért hitegetsz és használsz ki másokat? Félsz,hogy nem tudod viszonozni,amit kapnál?

- Miért nem fogadod el,amit adnak? Félsz,hogy amit adnál cserébe az kevés?

- Miért nem akarsz változni? Félsz,hogy ha megszabadulsz a rossz szokásaidtól,akkor nem marad semmi,amire álarcot húzhatsz és végén még önmagadat kell mutatnod?

- Miért nem akarsz tenni,azért amit szeretnél? Félsz,hogy nem vagy rá képes?

MIÉRT ? MIÉRT ? MIÉRT ?

Hát ezért. Gondolkodj, határozd el, bízz, cselekedj.

Egyáltalán nem fontos,hogy mit gondolnak mások. Kinek a sorsát akarod élni? Anyu,apu,tesó,barát stb? Az ő sorsuk nem a te sorsod. Ha nekik nem volt több,neked lehet több. Ha ők nem voltak boldogok, te lehetsz. Ha ők nem voltak szabadok, te lehetsz. Minden lehetsz és mindent elérhetsz ha őszinte vagy önmagaddal és másokkal szemben. Ha szívből élsz, ha a szenvedélyed vezérel a te igazi akaratod,akkor valóban az lehetsz,aki vagy. Az egyetlen,megismételhetetlen,valakinek a legjobb. Hidd el,hogy szerethető vagy és értékes. Valaki azért szeret,mert az vagy, neki a legértékesebb. Elhiheted. Aki belát az álarcaid mögé,aki elfogad a legrosszabb és legjobb napjaidon és formádban is,mindig úgy,ahogy éppen vagy, álarcok nélkül, önmagad. :)